Chapter 1st - My memories

„Jól éreztem magam a barátaimmal. Igaz, nem szerettem péntek és szombat esténkét eljárni velük bulizni, így az utóbbi időben ezeket kihagytam. Mindig kibújtam ezek alól a programok alól, ám néha sikerült elrángatniuk. Most sem történt volna másképp.

Az egyik barátnőm, Edwina – akit mi csak Winnienek hívunk, mert gyűlöli a nevét -, péntek délután elhívott minket egy buliba.

A kedvenc cukrászdánk teraszán ültünk, és fagyit ettünk, mikor barna hajú és szemű barátnőm, Winnie félbeszakította a kérdése utáni túl hosszúra nyúlt csendet.

- Akkor eljöttök? – Kérdezte azzal a mosolyával, aminek a barátja, Marcus nem tudott ellenállni.

- Természetesen. – Válaszolt Sean és Marcus egyszerre.

Esküszöm, ezzel néha ki tudnak borítani. Testvérek, akik száz százalék, hogy tudnak telepatikusan beszélni egymással. Sean volt Marcus öccse, aki nagyon hasonlított bátyjára. Igaz, Marcusnak fekete haja és szeme, Seannak pedig barna haja és szeme van, de ezt leszámítva nagyon hasonlítanak.

A szél kezdett hidegen fújni, mert már igencsak október vége felé járt az idő. Én pedig voltam olyan hülye, hogy nem valami melegebb cuccot húztam fel, amikor eljöttem otthonról.

Sean levette a dzsekijét, majd a vállamra terítette. Esküszöm, Sean annyira jólelkű, aranyos, és kedves… Az utóbbi időben viszont azt vettem észre, többet foglalkozik velem, mint általában. Ezt megemlítettem egyszer Winnie-nek, aki csak annyit válaszolt erre, biztos szerelmes belém. Ám ezt én nem akartam elismerni. De miért? Fogalmam sincs…

- És te, Mayka? – Fordult felém Winnie.

- Nem is tudom…

- Jaj, ne már! – Nyafogott mellettem szőke barátnőm, Sheila, majd levette a napszemüvegét, és áthatóan nézett rám kék szemeivel. – Az elmúlt egy hónapban mindig kihagytad a bulikat. Legalább most gyere el!

- Hát… - Valamilyen kifogást kellett volna kitalálnom, de hirtelen semmi sem jutott eszembe. Szívesen ráfogtam volna a tanulásra, de holnap nem lesz iskola. Amikor kéne, miért nem jut eszembe semmilyen kifogás?

- Ha nem jössz el, akkor én megyek át hozzád este… - Fogadkozott Sean. – És annak rád nézve nem lesz jó vége…

- Rendben. – Adtam meg magam felemelt kézzel. – Elmegyek.

- Tudtam, hogy nem fogsz nemet mondani, ha Sean kéri. – Mondta Sheila a szemét forgatva.

Természetesen egyből tudtam, mire gondol ez alatt. Lassan be kéne ismernem, tényleg igazuk van a lányoknak, de nem volt hozzá elég bátorságom. Féltem.”