Chapter 2nd - Awakening

Kezdtem egyre tisztábban hallani mindazt, ami körülöttem zajlott. Felnyitottam a szemem, és egy kedvesen mosolygó arccal találtam szemben magam.

Egy nagyjából huszonöt-harminc éves férfi ült velem szemben. Sötétbarna haja és szeme remekül illett napbarnított bőréhez. A jó összképet csak a fehér orvosi köpeny rombolta le.

- Jobban vagy? – Kérdezte. Hangjában mintha némi aggódást hallottam volna.

Pislogtam párat. Nem tudtam, mit kéne erre válaszolnom. Nem értettem, miért vagyok itt, és miért kéne jobban éreznem magam.

- Akkor közelítsük meg másik irányból a dolgot… Érted, amit mondok? – Nézett a szemembe.

Kinyitottam a számat. Mondani akartam, értem, de egy hang sem jött ki rajta, így becsuktam.

- Kár. Remélem, hamarosan meg fogsz szólalni.

A fejemet elfordítottam a másik oldalra. Mivel már rég nem mozogtam, kissé ez is nehezen ment. Az idegen felkelt, és kiment a szobából. Én továbbra is az ablakot, és az azon beáramló világosságot néztem. Nem sokkal később meghallottam, ahogy az ajtó előtt az előbbi férfi beszél valakivel.

- Érti, amit mondasz? – Kérdezte egy mélyebb, idősebb hang.

- Nem tudom. Már ötödik napja próbálok vele beszélni, de szinte semmi. – Válaszolta a férfi.

- Hogy érted azt, hogy szinte semmi?

- Haladásként tekintek arra, hogy ma már egyáltalán rám nézett. És láttam, hogy mondana, vagy kérdezne valamit, de nem szólt egy szót sem.

- Nem lehet, hogy néma? – Érdeklődött.

- Nem. Tudod, nekem jók a megérzéseim… Most az a megérzésem, a lány tud beszélni. Viszont valószínűleg túl sok volt neki, ami történt vele…

- Reméljük, hamarosan jobban lesz. – Zárta le a témát az idősebb, majd ismét minden csendes lett.

Csak most jutott el a tudatomig, a két férfi rólam beszélt. Amin a leginkább fennakadtam, mi lehetett ennyire sok, hogy nem vagyok hajlandó beszélni? Sőt… Inkább nem vagyok képes beszélni…

Vajon mire gondolt, amikor azt mondta, ötödik napja próbálkozik? Olyan régóta lennék itt? Nekem fel sem tűnt az idő múlása. Mintha csak tegnap kerültem volna erre az ismeretlen helyre.

Ismét megpróbáltam felidézni, mi történhetett ezelőtt, ám ismét falba ütköztem. Hova lettek az emlékeim? Elvesztek volna? Elfelejtettem mindent? Az ki van zárva…

Kell lennie valaminek, amire emlékszem. Bármi.

Ha igaz, amit mondott, és tényleg öt napja fekszem itt, akkor egyáltalán nem értettem, miért fáradok el annyitól, hogy megpróbálok visszaemlékezni arra, amire nem emlékszem.