Chapter 8th - The whisper

- Mayka, hogy vagy? – Kérdezte. Jace az ágyam mellett ülve, amikor felébredtem. A kezemet fogta. Tekintete aggodalommal telt meg.

- Kicsit szédülök. – Ismertem be, mikor felültem. Láttam Jace-en, szeretne visszatartani, ám végül rám hagyta. Ezért hálás voltam neki. Mondjuk nem csak ezért az egy dologért, hanem minden egyébért is, amit eddig tett. – Mi történt?

- Megijesztettél. – Szólt csendesen. – Azt hittem, komoly baj van. Cole szerint csak azért ájultál el, mert leesett a cukrod.

Ezután csendben ültünk. Jace még mindig aggódva pillantott rám, miközben én mosolyogva néztem őt. Lerítt róla, nem érti, miért van ilyen jókedvem.

- Nem vagy éhes? – Kérdezte hirtelen. Be kellett vallanom, ha Jace nem kérdezi, fel sem tűnik, hogy valóban éhes vagyok. – Mindjárt jövök.

Jace-nek sikerült egész nap szóval tartania. Nem tudtam elképzelni, honnan van ennyi kérdése. Időközben Cole többször is telefonált anyunak, aki egyszer sem vette fel a telefont. Legbelül sejtettem, valami történt vele, de nem ismertem be.

Mondjuk, annyira nem is érdekelt, mert igazán soha nem foglalkozott velem. Gyakorlatilag egyedül kellett felnőnöm… Egyszer el is akartak vinni állami gondozásba, ám anyu ügyvéd főnöke ezt nem engedte. Akkor adott anyunak két hét szabadságot.

Csakhogy egy ideje sejtem – vagy inkább tudom -, hogy anyu valódi munkaköre nem csak a papírmunkából áll, hanem néha szexből is. Azonban ez sem foglalkoztatott.

Napközben egyszer-kétszer bejött két rendőr, akik fel akarták venni a vallomásomat. Csak két bökkenő volt… Nem elékeztem semmire, és nem beszéltem velük. Így én mindig Jace-nek mondtam el a válaszomat, amit a rendőrök kérdésére adtam, ő pedig továbbította.

Miután elmentek, Jace tovább folytatta a faggatózást. Valahogy meg tudott nyugtatni pusztán a jelenlétével. Ha napközben egyszer-egyszer kiment valamiért, soha nem éreztem biztonságban magam.

- Most kérdezhetek én is? – Kérdeztem kissé bosszankodva a nap vége felé, mert már vagy tizedszerre tettem fel ezt a kérdést.

- Nem. – Rázta meg mosolyogva a fejét Jace. – Még nem végeztem…

- Mivel nem végeztél, Jace? – Lépett be az ajtón Cole. Kezében egy halom papírt tartott.

- Semmi különös. – Hárított. Cole-t annyira nem érdekelte, hogy tovább faggatózzon.

- Van pár jó hírem a számodra… - Mondta mosolyogva Cole. Jace és én kíváncsian néztünk rá. – Szerintem, nincs semmilyen komoly bajod. Leszámítva a sokkot.

Sejtettem, mondanom kéne valamit, ám még mindig nem akartam mással beszélni Jace-en kívül.