Chapter 53rd - Highway

Nem messze tőlünk megpillantottam egy fát, ami magasabb volt a többinél, így megálltunk előtte. Tinát leültettem az egyik kiálló gyökerére, én pedig elkezdtem felmászni, hogy kiderítsem, merre kéne mennünk.

Ahogy a fa tetején ültem, és kapaszkodtam, leginkább csak a csillagos eget, és a sötétséget láttam. Kicsit távolabb, ha jól tippeltem, tíz kilométerre tőlünk fényeket láttam.

Az biztosan New York. – Gondoltam magamban, mialatt lefelé másztam. Az hőmérséklet egyre alacsonyabb lett, és a szél is elkezdett fújni. Éreztem, vizes ruhákban kizárt, hogy nem fagyok meg, ha itt maradunk éjszakára.

- Tíz kilométer. – Közöltem Tinával, mikor továbbindultunk.

- De meg fogsz fagyni… - Vette észre Tina az egyik fontos problémánkat.

- Csak egy kicsivel előbb, mint te, ha nem sietünk. – Tudtam, ezek nem pont a legbiztatóbb szavak, de úgy éreztem, most muszáj őszintének lennem.

Miközben igyekeztünk gyorsan haladni, én végeztem egy kis fejszámolást. Ha jól számoltam a sebességünkkel, akkor legfeljebb négy-öt óra múlva kéne elérnünk a várost. Arra tippeltem, tíz óra lehet, és éjfél felé még hidegebb lesz, mint most van.

Mondjuk, jó lenne, ha útközben belebotlanánk az országútba, ahol autók járnak… Igaz, erre elég kicsi volt az esélyünk, ahogy az előbb a fa tetejéről elnéztem.

- Bírod még? – Kérdeztem Tinát.

- Nem vészes… - Mondta, majd hirtelen megállt. – Hallottad?

Elkezdtem fülelni, mire én is meghallottam, amit az előbb Tina. Nagyjából hatszáz méterre tőlünk egy kis mellékútszerűség volt, amerre épp egy szirénázó autó haladt el. Egy mentő- vagy egy rendőrautó.

- Fussunk! – Kérte Tina.

- A lábadon alig tudsz megállni… - Kezdtem ellenkezni, de későn. A lány elengedett, és futott. Én is követtem a példáját. Arra kért fussak előre, hátha még más autók is járnak errefelé, azzal én összeszedve minden maradék energiámat, futottam.

Közben megpróbáltam magam elé képzelni azt a térképet, amit anyu pár hónapja mutatott nekem. Ahogy az utak kanyarogtak rajta… Rájöttem, ha most balra fordulok, akkor hamarabb az útra érek, mintha egyenesen megyek tovább.

Talán egy perc múlva elértem az autóút szélét. Megbotlottam, és az aszfaltra estem. Hallottam, ahogy egy kocsi fékez, és csikorgó kerekekkel megáll alig pár centire tőlem.

- Kislány, hallasz? – Fordította maga felé az arcomat igen segítőkész, ötvenes évei közepén járó férfi. – Hallod, amit mondok?

- Igen. – Ültem fel. – A barátnőm… Kérem, segítsen! – Mutattam az erdő felé, mire ő felkelt, és elindult arrafelé. Én is felkeltem, és utánamentem.