Chapter 77th - Threat

- Alec a féltestvéred? – Kérdezte Jace az első sokk után.

- Igen. – Ekkor ismét egy könnycsepp gurult végig az arcomon.

- Sajnálom, Mayka! – Ült le mellém megölelve. – Azt hittem, Lisának igaza van. De ezt nem gondoltam volna… Hogy Alec a testvéred.

- Pedig az. És Jace, bármit is mondasz, én tényleg nagyon sajnálom, hogy nem szóltam neked már akkor, amikor visszaértem. Csak azt hittem… Azt hittem… - Még mindig nem fogytak el a könnyeim, pedig szerettem volna.

- Nem muszáj most, Mayka. – Csitított Jace a hátamat dörzsölve.

- De, muszáj. Tudod, azt hittem, félreértés az egész, vagy csak valami különös véletlen, de… De igaz lett. Én esküszöm, hogy el akartam mondani mindent…

- Jól van, Mayka. Nincs semmi baj. Nem számít. Az a lényeg, hogy most elmondtad. – Próbált tovább nyugtatni, ám akkor valaki kopogott. Jace nagyot sóhajtva kelt fel. Alig telt el pár másodperc, már én is hallottam, ki jött. Az édesanyám. Meglehetősen zaklatott volt a hangja, amikor engem keresett. Nem telt bele két perc, de anyu már az ajtóban állt.

- Mayka! Mi történt? – Ölelt magához. – Miért sírsz?

Megpróbáltam kinyögni pár értelmes szót, ám azok a torkomon akadtak, így nem szóltam egy szót sem. Anyu, gyakorlatilag Jace-nek támadt, amikor a fiú apuval a nyomában megállt az ajtóban…

- Jace, ha bármit csináltál a lányommal… - Kezdte a fenyegetőzést. – Akkor én esküszöm, megöllek. – Jace arca hófehér lett, mintha csak beismerné, valóban csinált velem valamit.

- Nem az ő hibája, Josette. – Szakította félbe apa. – Az enyém.

Annak ellenére, hogy apu magára vállalta ezt, én tudtam, valójában inkább Alec hibája. Jace lehajtotta a fejét, úgy gondolkozott el valamin. Anyu kérdőn nézett apura, miközben lassan én is megnyugodtam. Ezután apu belekezdett.

- Emlékszel Dorine-ra, és Alex-re… - Vágott bele a történetbe, miközben anyu valami olyasmit motyogott, hogy soha nem fogja elfelejteni őket. – Nos, Mayka találkozott Alex-szel, és ő akarta elmondani neki az igazat.

- Hogy engedhetted meg neki, Constantine? – Rivallt rá dühösen.

- Nagyon makacs volt. – Felelte lehajtott fejjel. – És egy kicsit felzaklatta ez az egész, és ahogy Alex reagált. – Pedig ha tudta volna, hogyan reagált igazából Alec…

- Jobban vagy? – Nézett rám anya. Arcomat két keze közé fogva kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Végül bólintottam, és elszakítottam kezét az arcomtól.

- De te hol voltál? – Kérdeztem. – Megint eltűntél…

- Jól van. – Bólintott. – Mutatunk neked valamit. – Azzal felkelt, és maga után húzott kifelé a lakásból.