Chapter 86th - He's funny

Nem emlékeztem, mikor aludtam el. Az elmúlt éjszakából annyira még emlékeztem, hogy Jace azt mondta, szeret. Ezután apu egyik régi ismerőse nyitott be az ajtón, aki állításuk szerint orvos volt. Jace-t a nappaliban lévő kanapéra fektették, majd az orvos megvizsgálta, és megnyugtatott minket, nem lesz komoly baja.

Ezután engem is megvizsgált, és kijelentette, csak kisebb vágások vannak rajtam, amik már elkezdtek begyógyulni. Kérdőn néztem apura, aki annyival magyarázta a dolgot, hogy angyal vagyok, én pedig nem bírtam visszafogni magam, és valami olyasmi bukott ki belőlem, ezt tudhatja-e ez az orvos. Az még dereng, hogy azt mondták, ő is egy angyal, de utána semmi. Jace mellett térdelve sikerült elaludnom.

Amikor felébredtem, sötét volt a szobában, mert a sötétítőfüggönyök be voltak húzva. Én az egyik fotelben ültem felhúzott lábakkal, betakarva. Alec ölében voltam, miközben fejemet a vállára hajtottam. Isten tudja, hogy kerültünk mi így ide… Vagy mikor…

- Elnézést… - Motyogtam Alec-nek, miközben megpróbáltam felkelni, de ő szorosan egyhelyben tartott. – Ööö… Alec… - Az ajkamba haraptam, mert nem igazán tudtam, hogy kéne erre a kényes témára rákérdeznem. – Te még mindig… Még mindig szerelmes vagy belém?

- Igen. – Felelte kisvártatva. – Viszont próbálkozok… - Egyszerre sóhajtottunk fel. Mindketten tisztában voltunk vele, ez nem épp egy fáklyásmenet. – És sikerülni fog… Ez biztos. - Pillantásom Jace-re tévedt, aki még mindig a kanapén feküdt mozdulatlanul. Ugyan arca már nem volt olyan fehér, de mégis úgy nézett ki, mint aki meghalt.

Végül sikerült lefejtenem magamról Alec karjait. Ezután Jace mellett a földre ültem törökülésben. Megfogtam egyik kezét, mialatt végig az arcát néztem. Őrjítő volt ez a várakozás. Vajon mikor tér magához? Egyáltalán magához tér még valaha? A percek megint egyre lassabbnak, és lassabbnak tűntek. Ahogy én éreztem, aszerint rengeteg idő telt el, mire apu is bejött a szobába.

Apa nyomott egy puszit a fejem búbjára, majd leült mellém. Ekkor én levettem ujjamról, azt a gyűrűt, amit nemrég Francis-tól szereztem vissza. Átadtam neki. Ő biccentett egyet, majd belekezdett a kérdezősködésbe. Szívem szerint én is kérdeztem volna egy-két dolgot erről a gyűrű-dologról, de nem voltam rá képes.

- Mi történt? – Lassan nekiálltam elmesélni mindazt, amire emlékeztem. Apu csendben ült, és hallgatott végig.

- Anya hol van? – Kérdeztem abban reménykedve, hogy nem itt.

- A konyhában. Alex-szel beszélget. – Ez megdöbbentett. Meg mertem volna rá esküdni, hogy nem hallottam, amikor Alec kiment a szobából.

- Mayka… - Nyögte Jace, mire én feltérdeltem, hogy jobban lássam az arcát.

- Hogy vagy, Jace? – Hangomban érezni lehetett a rengeteg aggódást.

- Ha megcsókolnál, jobban lennék. – Nevetett fel halkan.

- Az én Jace-em… - Mondtam égnek emelve pillantásomat. Ezután Jace fölé hajoltam, és ajkamat az övének nyomtam.